2010. szeptember 27., hétfő

Egyenruhás mosoly

A minap a központban volt valami tennivalóm, és arra vezetett az utam. A rohammentő szolgálat 20-ik évfordulóját ünnepelte (azt hiszem), ami igencsak feldobta a napomat. Na nem az éppen zajló ünnepségtől voltam úgy meghatódva, hanem tök jó volt végignézni azon a sok jó pasin, akik egyenruhafélében ott lézengtek. Mármint a rohammentős szerkóban. Igazából csak pár jóképű akadt, de valahogy mégiscsak megmozgatja az ember lányának agytekervényeit ez az uniformis. Valami rejtélyes, vagy inkább izgalmas dolog az, amint végigfut az agyamon, hogy milyen vagány srácok ezek, bátrak, mert életeket mentenek, és biztos nem kell félnie annak a lánynak, akit este egy ilyen pasi kísér haza. És így van ez a tűzoltókkal, hegyimentőkkel, stb is. Öröm nézni őket. Persze megjegyzem, azért volt köztük olyan is, aki egyenruha nélkül is kellemes látvány lett volna, hát még így! Ahogy áthaladtam köztük, egyikük ártatlanul rám mosolygott, azóta meg folyton eszembe jut, hogy néha milyen egyszerűen működünk mi, nők, hogy elég egy mosoly , hogy feldobja a napot!
Utóirat:
Minden kétely eloszlatása miatt jegyzem meg, hogy a Kedves mellett sem félek este hazamenni, és nem cserélném le semmiféle egyenruhás vagy nem egyenruhás fickóra.
...azért mondjuk megnézném egy ilyen uniformisban...

2 megjegyzés:

  1. :D az egyenruha engem is lázba hoz. A rendőrök esetében van kicsit skizoid érzésem, mert marhajól mutatnak az egyenruhájukban meg gumibottal, de nem tudom elfelejteni a sok rendőrviccet.

    VálaszTörlés
  2. :-))) A rendőrökkel nekem is kicsit döcögős a dolog, azért nem is írtam be őket a felsorolásba. Meg sokkal több ronda rendőr van, mint ronda hegyimentő például :-))

    VálaszTörlés