Az utóbbi időben el voltam egyfelé. Félreértés ne essen, nem volt semmi probléma, csak a munkában is besűrűsödtek a dolgok, meg közben ráragadtam a youtube-ra, de jöttünk-mentünk is, csak a közelbe, barátokhoz meg ilyesmi. Ma például délutánig dolgoztam, majd hazavittük édesanyámat, mert nagy csomagja volt, a világításra már beszerezte a virágot, amit egyébként nem tudott volna hazavinni. Ha már kimentünk, maradtunk is kicsit, itthon pedig estebéd után hamarosan kedves szomszéd barátnőnkhöz szaladunk fel, és ezzel már le is járt egy újabb nap.
Közben igazán megérkezett az ősz, nemcsak a szél illata lett olyan őszies, hanem gyönyörű levélszőnyeg borítja a járdát, útszéleket. Ma, munkába menet egy fényképet is készítettem a telefonommal, hogy hitelesebben át tudjam adni, hogy mire is gondolok.
Na persze a körülötte lévő koszt, szemetet nem kell nézni, az hozzátartozik városunk -sajnos ilyen szempontból nem túl egyéni- arculatához.
Na de ennyit mára, és végül Metaneirának a megigért zeneszám itt.

én is felhívtam Té figyelmét az általad lefényképezett levélszőnyegre, olyan jó volt benne sétálni!
VálaszTörlésés kösziii a számot, nagyon jópofa! :D