Ma lasagnát készítettem, ezzel telt el a délutánom. De megérte. Nem lett éppen annyira tökéletes, mint amilyen máskor már volt, és amilyent elvártam volna magamtól, de így is jó lett. Amikor a Kedves már türelmetlenül várta, hogy "mikor lesz kész? Még sokáig sül?", már nagyon izgatott voltam én is, hogy milyen lesz. És amikor megkóstolta, megjelent az arcán az az elégedettség, ami engem is örömmel tölt el. És ilyenkor érzem, hogy érdemes volt. Na meg ugyancsak ilyenkor jut eszembe az is, hogy milyen meggondolatlan és undok vagyok néha, amikor ő is hasonló munkára vállalkozik miattam, vagyis főz valamit, én meg rendszerint elégedetlen vagyok az eredménnyel. Csak akkor jövök rá, hogy megint milyen hülye voltam, amikor már kifejeztem a véleményemet, és látom rajta, hogy na ez rosszul esett. És meg is értem. Néha nehéz lehet mellettem...
Ja, és így a végére még egy kérdés, ha esetleg valaki tudja a választ: mi a francért nem tudok már két napja kilépni a blogomból???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése